Főzünk, sütünk, diétázunk, veteményest gondozunk
Gyerekek és felnőttek egészséges és elcsábulós étkei.

2010. március 24., szerda

Tápióka

Már egy pár napja készülök ezt megírni, de csak az első mondatig jutottam. : ) Szóval:
Beleszerettem a tápiókába.

Eddig nem ismeretem a tápiókát nem is készítettem belőle semmit.
Véletlenek egybeesése kellett ahoz, hogy kipróbáljam, ezt a mókás ételt. Vettem egy doboz 'gyöngyöt', mert az volt ráírva, hogy japán gyöngy. Gondoltam majd kipróbálom. Aztán egy étteremben ettem tejberízst rízs helyett tápiókából és nagyon finom volt.
Elkészíteni könnyű és érdekes része lehet egy ebédnek vagy vacsorának desszertként.

Amikor megveszi az ember a tápíókát így néz ki:
Ugyanúgy kell elkészíteni, mint a tejbegrízt. Forrásban lévő tejben (vagy kókusztejben) 15-20 percig főzni, amíg a kicsi fehér gyöngyszemek áttetszővé nem válnak. Kb. 3-4- szeresére dagad meg. Ilyen lesz:
Szerintem kb. 1 dl tejhez egy csapott evőkanál tápióka kell. 
Mi lekvárral a tetején ettük, de most láttam egy receptet, kókusztejjel készíve és sült banánnal a tetején tálalva. Az is finom lehet. 

Chili és vanilia-án pont egy tápióka deszert van. Kicsit összetettebb és rafináltabb mint ez, nézzétek meg, hátha kedvet kaptok.

6 megjegyzés:

  1. Érdekes! Majd legközelebb megnézem itt, az Ázsia boltban!

    VálaszTörlés
  2. pont a minap láttam a tv-ben egy kókuszos tejbe-tápióka receptet:)az kókusztejjel készült. csak a szétválasztós diéta miatt: ez egy növény, mint a rizs vagy vmi szénhidrátféle, mint a búzadara?

    VálaszTörlés
  3. : ))))
    Szerintünk, mint a rízs. Az angolok ezerrel eszik a tápióka pudingot rízspuding helyett.
    De a wikipedian itt találod: http://en.wikipedia.org/wiki/Tapioca
    A Chili és vanilián meg ez áll: Magát a tápiókalisztet a maniókagyökérből nyerik, utóbbi zöldséget egyébként számos konyha használja a világon: a dél-amerikai, indiai, dél-kelet ázsiai: csipszként, pürésítve, curryk-be főzve. Rendkívül magas a keményítőtartalma, a tápiókaliszt az egyik legkiválóbb sűrítő anyag, főzelékekhez, levesekhez, vagy magas víztartalmú gyümölcsökkel készített süteményekhez is használható. Gluténmentes, így azok is fogyaszthatják, akik lisztérzékenyek.

    VálaszTörlés
  4. De azért írd meg, hogy szerinted melyik.

    VálaszTörlés
  5. köszi:) zöldség. majd kitalálok vmit vele, vagy, majd a diéta után kpróbálom a recepted, mert ez így nem illeszthető be egyik napra se:(

    VálaszTörlés
  6. Lekvart lehetne surusiteni tapiokaval? Elall telire?

    VálaszTörlés