Főzünk, sütünk, diétázunk, veteményest gondozunk
Gyerekek és felnőttek egészséges és elcsábulós étkei.

2010. december 21., kedd

kelbimbós-tejszínes-parmezános csirke

Mostanában a parmezános korszakunkat éljük, mindenbe jut egy kicsi belőle :) na jó, talán a gesztenyepürébe nem.
Megláttam a közértben egy doboz friss kelbimbót, és bevillant, hogy mi lesz az ebéd:
megpároltam a kelbimbókat, sósan-biovegetásan, aztán a csirkemelleket nagyobb csíkokra vágtam, megsóztam-megborsoztam, egy nagyobb serpenyőben olajon, póréhagymán megpirítottam (úgy, hogy azért ne száradjon ki), rádobtam a kelbimbót, egy kis tejszín bele, és ráreszeltem egy csomó parmezánt.
Tényleg Andi, nem tudnál hozni egy kis parmezánt Párizsból? :)

2010. december 1., szerda

Sütőtökös pite

Igazi téli vacsoránakvaló, és nagyon egyszerűen elkészíthető.



Készen vásárolt levelestésztát egy piteformába terítünk. Sütőpapírral fedjük le és lencsét vagy babot öntünk rá, nehezéknek. 175 fokon kb. 10-12 percig sütjük, úgy háromnegyedig készre. A szintén már elősütött sütőtököt a pite közepébe kanalazzuk, szalonnadarabkákat pakolunk rá és visszarakjuk a sütőbe, hogy készre süljön.



Tálalásnál tejföl adható hozzá.

2010. november 15., hétfő

a világ legegyszerűbb sajtos nasija

Az eredeti ötlet Stahl Judittól származik, anyósom módosította picit, már amennyit ezen lehet még változtatni, annyira egyszerű :)
Sütőpapírra kell reszelni sajtot, nem vastagon, ha van otthon dió, megszórni vele, ha van otthon petrezselyem, akkor azzal is, be a sütőbe, megsütni, kivenni rácsra, hogy ott keményedjen meg, aztán felvagdosni (konyhai ollóval remekül lehet) és megenni :)
A változtatás ott van, hogy SJ eredetileg frissen reszelt parmezánt javasol (Franciaországban lakók előnyben :) ), anyósom trappistával csinálja.

2010. szeptember 2., csütörtök

Marhahús tortellinivel

Volt egy adag bazsalikomos tortellini a hűtőben és valahogy 'nagyon nem akaródzott megennünk'. Tegnap kifőztem a tortellinit, a hús hirtelen átsütöttem. Csináltam egy tejfölös/ tejszínes, sajtos szószt. Egy jénai közepébe tettem a húst, köré a tortellinit, a szószt a tetejére és addig sütöttem, míg a teteje megbarnult. Nagyon gyorsan elkészíthető és valahogy nagy jó kombináció lett belőle.

2010. szeptember 1., szerda

Görög saláta

Ma görög salátát készítettem vacsorára. Kígyóuborkát meghámozom, kivágom a magokat, felkockázom, paradicsomot szintén. Eredetileg lilahagyma-karikákat is kell beletenni, de én azt nem szeretem, úgyhogy kihagyom. Olajbogyó, felkockázott fetasajt. A salátaöntet: egy rész fehérborecet, háromrész olívaolaj. A fűszerek: só, bors, oregánó, kakukkfű, bazsalikom, petrezselyem, menta.
Köretnek is szoktam ezt készíteni, ilyenkor a húst (rendszerint csirkét vagy pulykát) gyros-fűszerkeverékkel bekenegetve sütöm meg, és a salátából kihagyom a fetát.
Akiket nem aggaszt a hízás, bátran fogyaszthatják pitával is, finom!

2010. július 22., csütörtök

'Dinnyetorta'

 

A Womans day újság címlapjáról mosolygott rám ez a torta. Szerencsére megtaláltam a neten is a receptet (habár nem túl sokat ér, mert kb. végy egy doboz sütimixet azt készítsd el, majd végy x doboz pudingot azt is csináld meg : )))) de az ötlet nagyon jó, hogy hogy kell egy kerek piskótatésztából görögdinnyét csinálni : ) bemutatják szépen lépésenként. és egy darabja sem vész kárba a kerek tortának)

Annyira jól néz ki.
A recept és az ekészítése itt található: 

A recept nem túl bonyolult. Egy kerek piskótatésztát kell készíteni, azt megtölteni tetszés szerinti krémmel és bevonni cukormázzal, majd mazsolával díszíteni. 

Ha valakinek van jó cukormáz receptje legyen szíves írja meg. 
Sajnos ez a recept nem használható otthoni elkészítésre, mert azt írja, hogy végy 3 és fél doboz vanilia cukormázat.
Idemásolok egy receptet amit találtam:
1/4 pohár olvasztott vagy puha vajat össze kell keverni
1 teáskanál vaniliával
2 evőkanál tejjel 
és 2 pohár porcukorral

2010. július 9., péntek