Főzünk, sütünk, diétázunk, veteményest gondozunk
Gyerekek és felnőttek egészséges és elcsábulós étkei.

2010. március 17., szerda

Cukkinis-pulykás lasagne

Nem dicsekvésképpen, de ezt a receptet én találtam ki, és azóta kimondhatjuk, hogy a család egyik kedvence lett. Na jó, ez végülis kicsit dicsekvés-szagúra sikeredett :)
Na de a lényeg:
Serpenyőben megcsinálom a ragut: olajon karikára vágott póréhagymát pirítok, rá kockára vágott cukkini, darált pulykacomb, só, bors, biovegeta (olyan, mint a sima, csak só nélküli, és valahogy sokkal finomabb). Ha van otthon, teszek bele 1-2 szem koktélparadicsomot, csak úgy az íze kedvéért. Kicsit pirítom, majd összepárolom fedő alatt (kell hozzá egy kis vizet önteni).
Kis lábosban csinálok besamelt.
Majd egy tepsibe befektetem a tésztákat, rá a besamel, mert attól puhul meg a tészta, rá a ragu, rá a besamel, tészta, besamel, ragu, besamel, tészta, besamel, tetejére sok sajt, szerintem a pannónia-szerű sajt adja meg a legjobb hatást, de őszintén szólva, készült ez már trappistával, füstölt sajttal, vagy ami éppen volt.
Be a sütőbe.

1 megjegyzés:

  1. Ez tényleg nagyon finom. Elkészítettem hétvégén, igaz kicsit másképp : ) A póréhagymát elfelejtettem mire a vásárláshoz értem, de tettem bele gombát : ) Meg sárgarépát, mert azt valahogy mindenbe teszek : ))) Ja és darált szárnyast nem kaptam, mert ahoz valami másfajta gép kell, hogy megdarálják... úgyhogy apróra kockázott pulykamellből készült. Nagyon finom lett...

    VálaszTörlés