Főzünk, sütünk, diétázunk, veteményest gondozunk
Gyerekek és felnőttek egészséges és elcsábulós étkei.

2010. június 23., szerda

Muffin reggelire


Két kolléganőm - akikkel egy tanulócsoportot alkotunk angolórán - babát vár. Kaptam az alkalmon, és így én is felhagyok a business english tanulásával, főképp, mert nem is nagyon tanultam és még untam is:( Ma lesz az utolsó óránk. Gondoltam, meglepetés-féleképp készítek valami finomságot, ami angolszász eredetű és gyorsan kész. Narancsos-csokis muffint sütöttem.

Hozzávalók:

10 dkg étcsoki (én Tibi csokit szoktam sütéshez használni, mert finom és nem drága)
10 dkg vaj
15 dkg barna nádcukor
2 egész tojás
3 ek. narancslé (friss az igazi, én most dobozost használtam)
10 dkg édes, darabos narancslekvár
15 dkg liszt
1/2 tk. szódabikarbóna

A kockákra tördelt csokit a szintén felkockázott vajjal gőz fölött megolvasztottam. Egy másik keverőtálban a cukrot, a tojásokat, a narancslevet, narancslekvárt fakanállal összekevertem, majd hozzákevertem a langyosra hűtött csokis-vajas masszát is. Hozzáadtam a lisztet, szódabikarbónát elkevertem, majd a hűtőbe tettem.

Reggel sütöttem ki - részben mert frissen az igazi, részben meg mert félő volt, hogy esetleg reggelig megeszem:) - , előmelegített sütőben, 175 fokon kb. 20-23 perc légkeveréses sütőben. Közepes muffinok lettek - egy evőkanállal adagoltam a formába őket (a formának kb. a háromnegyedéig, mert jól megnőnek), és a közepükbe még raktam egy kis darab étcsokit, hogy elolvadjon sülés közben -; ebből a mennyiségből nekem 16 db lett.

Hogy az ajándékjelleget hangsúlyozzam, valamint, hogy a hamarosan lejáró szavatossági idejű marcipánmasszámat felhasználjam, kis marcipán-virágokat ragasztottam lekvárral a sütik tetejére.

Egyébként nem kell állni hagyni, azonnal is süthető, de igaziból szerintem ez egy reggelire való sütemény, és igazán nem nagy munka az este elkészített tésztát reggel megsütni.

Zsudd bloggertársat meg is kínáltam vele:)

2010. június 21., hétfő

Eperdzsem és eperlekvár

Czapi kérésére közlöm az eperprojektem:)
Szóval két körben főztem eperdzsemet és eperlekvárt, kb. 8-9 kg gyümölcsből. Kísérleteztem mindenfélével, majd télen kiderül, melyik jött be. A Dr. Oetker Dzsemfix-ét vettem, illetve a Haas-nak is van ilyesmi készítménye.
Az epret magam szedtem, majd tisztítás után hol turmixoltam, hol csak félbe vágtam. Mikor lekvárt főztem, nem került bele fix, hanem csak cukor, illetve olyan is volt, amit anélkül próbáltam. Ebbe természetesen tettem egy kis nátrium-benzoátot, hogy valami azért tartósítsa. Amúgy az üvegeket fejre állítottam kicsit még melegen, ez is a tartósítást segíti. Cukorból pedig kevesebbet vettem, mint ami írva volt a fixekre, mert sokalltam, meg amúgy sem szeretjük túl édesen.
Olvastam olyat is, hogy mentát tesznek bele, de az kevésbé áll el.

Hétvégi menü: tésztasaláta és ropi

Jött az ötlet: főztem csigatésztát, majd kihűtöttem. Összevágtam friss spenótot, bazsalikomot és paradicsomot. Kb. 0,5 dl olívaolajból, 1 ek. tárkonyecetből, 3 gerezd fokhagymából, 1 tk. mustárból, sóból-borsból készítettem egy öntetet. Elég intenzív íze lett, de a tészta ezt enyhítette. Összekevertem az egészet, jól lehűtöttem és egy kis parmezánnal megszórtam. Nagy siker volt:)
Aztán eljött a vasárnap délután, és az édesség utáni vágy. Már korábban szemeztem ezzel a recepttel, míg végül most nekiláttam. Egyszerű, és mutatós édesség. Fel is vettem a repertoárba: http://limarapeksege.blogspot.com/2009/12/karacsonyi-ropi.html
Jótanács: ez a mennyiség nem annyira kiadós, én legközelebb biztos, hogy dupla adagot készítek belőle. Nem volt narancsom és színes cukorkám sem, így is finom! A formázást pedig egyszerűen csináltam, nem fakanállal, csak úgy feltekertem a kinyújtott tésztát, és derelyvágóval elvágtam.

2010. június 12., szombat

Krémleves

Kiteszem ide Éva egyik megjegyzésben írt 'általános krémleves- receptjét', hogy könnyebb legyen megtalálni. Köszi!

Van egy általános krémleves-receptem, alapvetően mindet így csinálom, csak a fűszerezés változik.
Egy közepes vöröshagymát apróra vágva, 5 dkg vajat és 50 dkg zöldséget - attól függően, milyen krémlevest akarok -(spárga, brokkoli,cukkini, borsó, kukorica, gomba, ill. fokhagymából 12 gerezd) szintén nagyon apróra vágva 5 percre beteszek a mikróba, a legmagasabb fokozatra. Ezalatt fazékban felforralok egy liter alaplét, ha van, ha nincs, akkor leveskockából csinálok. Beleteszem a mikróból kivett cuccot, sózom-borsozom, kevés szerecsendiót reszelek bele, és összeforralom. Mikor forr, kevés - 1,5-2 dl -tejszínt öntök hozzá, keményítővel sűrítem (vagy egy összetört főtt krumplival), és kb. 10 percig főzöm. Kézimixerrel összeturmixolom és kész is.

2010. június 11., péntek

Hőségriadó

Árnyékban 37 fok, gőzölög az aszfalt: nehéz ilyenkor jó programot találni. Nekem kettőt is sikerült, bár az egyik csak így alakult: kozmetikusomnak pont ma fogyott el a bőrpuhító krémje, így ülhettem a gőzben 15 percig:( Jó volt.:) A másik hőségfokozó tevékenység saját elhatározásból történt: ajándék-féleképp epres sajttortát sütöttem holnapra.
Szerencsére ez gyorsan és egyszerűen elkészíthető, bár nem épp olcsó édesség.

Hozzávalók:

20 dkg teljes kiőrlésű keksz
10 dkg vaj
1 kg natúr krémsajt (Philadelphia, mascarpone vagy ilyesmi)
1 nagy pohár tejföl
4 tojás
25 dkg cukor
vanília

Először is egy 28 cm-es kerek tortasütő aljába egy, a tortaformánál kicsit nagyobb sütőpapír-karikát terítek (ez főleg azért kell, hogy, ha kész, könnyebben le tudjam húzni a tortasütőről a tortát). Azután a 20 dkg kekszet morzsásra töröm (kalapáccsal, húsklopfolóval vagy aprítógéppel aprítjuk) és 5 dkg olvasztott vajjal összekeverem. A tortaforma aljába simítom, kézzel, lehetőleg egyforma vastagságú rétegbe. Beteszem a sütőbe, amit 160 fokra már előmelegítettem, és 10 percig sütöm.

Ezalatt az 1 kg natúr sajtkrémet összekeverem a nagy pohár (400 gramm) tejföllel, 25 dkg cukorral, 5 dkg olvasztott vajjal, 4 egész tojással, és ízlés szerinti vaníliával. Én ehhez az epreshez még néhány csepp citromlevet is kevertem a masszához.

A krémes keveréket a tortaformába öntöm, a sütőt 175 fokra állítom, és kb. 50 percig sütöm. Szoktam a sütőbe rakni egy hőálló edényben forró vizet, hogy pára legyen benn, és így sütöm a tortát. Akkor kész, ha a közepe még remegős: a kihűlés során megszilárdul.

Amikor kihűl, a félbevágott epreket a tetejére pakolom.

Én ma cukor helyett fruktózzal készítettem, evvel ugyanolyan finom, és mennyiségre is ugyanannyi kell belőle, mint a cukorból, de arra figyelni kell, hogy a fruktózos sütiket alacsonyabb hőfokon, tovább kell sütni, mert a gyümölcscukor gyorsan megég (ez saját tapasztalat, amit néhány szénné égett túrós batyu árán szereztem).