Főzünk, sütünk, diétázunk, veteményest gondozunk
Gyerekek és felnőttek egészséges és elcsábulós étkei.

2010. március 31., szerda

Gyors leves

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem néha egy tányér leves többet ér mindennél. Ezért is döntöttem úgy tegnap este, hogy megörvendeztetem a családot egy általam kreált hagymalevessel.
Ami kell hozzá 4 személyre:
- 4 közepes fej vöröshagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 2 dkg vaj
- egy leheletnyi tejszín (mi nem annyira szeretjük a nehéz, zsíros tejszíneket)
- húsleveskocka
- 3 evőkanál liszt (aki sűrűbbre szereti, az vehet többet)
- só, vegeta, bors ízlés szerint
- kenyér
- sajt
A hagymákat karikára vágjuk, vajon megdinszteljük, majd megszórjuk a liszttel, és egy kicsit lepirítjuk. Ezután felengedjük vízzel (ennek mennyisége függ attól, hogy inkább több lazább, vagy kevesebb, de sűrűbb levest szeretnénk), beletesszük a fűszereket és a húsleveskockát. Kicsit hagyjuk puhulni, majd összeturmixoljuk, és mehet bele a tejszín. Ahogy Fábry mondja, csak jelzésértékkel, hogy finomítsunk rajta. Én egy serpenyőben szoktam a kenyérkockákat megpirítani, tányérba teszem, rá a reszelt sajt és a forró leves.
Hamm:)

2010. március 30., kedd

Sajtos - tejfölös tészta

Rég csináltam. Már el is felejtettem, hogy mennyire szeretem. : ) de tegnap megint rájöttem.
Spagetti rajta tejföl és sajt.

2010. március 29., hétfő

Erdei gombás, tejszínes tészta

Egy serpenyőben kevés olívaolajon néhány gerezd feldarabolt fokhagymát megpárolunk. Hozzáadjuk a szintén feldarabolt erdei gombát (ha nincs friss, remekül használható a szárított változat is, csak ezt felhasználás előtt min. egy órára be kell áztatni. Én sokszor használom, mindig van itthon egy dobozzal, évekig eláll, és már eleve darabolt.). Sózzuk, borsozzuk. Ha a gomba megpirult, felöntjük 2 dl főzőtejszínnel, szórunk bele friss kakukkfüvet vagy petrezselymet - mindkettővel finom - és összeforraljuk. Beleöntjük az időközben megfőtt tésztát, összeforgatjuk a szósszal, hogy mindenhol jól rátapadjon (emiatt vmi szélesebb felületű tésztát érdemes használni, én általában tagliatellét szoktam), és tálalhatjuk is. A tetejére - ha épp van otthon - reszelhetünk egy kevés parmezánt.



Nagyon szeretem, de a 90 napos diéta szabályaiba ez sajnos sehogyan sem illeszkedik, úgyhogy ma tészta helyett előre megsütött csirkecsíkokat forgattam a szószba. Így is finom, főleg valamilyen zöldségkörettel. Ez utóbbit, sajnos csak elképzeltem hozzá...:(

2010. március 27., szombat

Kólában főtt, sült sonka

Ma a húgomék itt hagytak egy szép sonkát a hűtőmben (valódi, vidékről származó füstölt sonka), és a húsvét is közeleg, gondoltam, megosztom, hogyan készítem a húsvéti sonkát. Sok évvel ezelőtt Nigella Lawson egyik műsorában láttam, s rögtön éreztem, hogy ez nekem nagyon "bejön", mert, bár egyáltalán nem iszom kólát - és nem is ajánlom senkinek - , a füstölt sonkát meg a téliszalámit mindig is édes kaláccsal szerettem, s ez a recept is az édes-sós-füstös ízeket elegyíti. Persze, nem igazán jegyeztem meg, hogyan is csinálta Nigella, csak nagy vonalakban emlékeztem a receptre, mikor pár év múlva először készítettem, de megcsináltam, ahogy jónak gondoltam, és bevált.


A füstölt sonkát beletesszük egy nagy fazékba, melléteszünk egy fél vöröshagymát és felöntjük annyi Coca-Colával (hagyományos, semmi light vagy zero!), hogy ellepje a húst (már ekkor érdemes a fazékba belenézni, hogy mit művel a savas kóla a hússal, aztán gondolkodjunk el a kóla, mint üdítőital fogyasztásán:)). Szinte készre főzzük a sonkát - kilónként úgy 25 perccel számoljunk. Amikor megfőtt, kivesszük a fazékból és egy alufóliával bélelt, magasabb oldalú tepsibe rakjuk. Sűrűn telitűzdeljük egész szegfűszeggel, megkenjük mustárral (olyan vastagon, mintha kozmetikai pakolást kennénk rá), majd lapogassunk rá barnacukrot. A főzőléből öntsünk egy keveset a tepsibe, és toljuk a sütőbe. Úgy 180-200 fokon süssük, amíg a cukor rákaramellizálódik a húsra.


Mikor kész, hagyjuk a tepsiben kihűlni. Szedjük ki a szegfűszegeket, kaparásszuk le a cukrot, és már szeletelhetjük is.


Ehhez a változathoz viszont inkább a kenyér illik, nem a kalács. A hús csak kevéssé édeskés, ámde finom, omlós a kólától.

2010. március 24., szerda

Tápióka

Már egy pár napja készülök ezt megírni, de csak az első mondatig jutottam. : ) Szóval:
Beleszerettem a tápiókába.

Eddig nem ismeretem a tápiókát nem is készítettem belőle semmit.
Véletlenek egybeesése kellett ahoz, hogy kipróbáljam, ezt a mókás ételt. Vettem egy doboz 'gyöngyöt', mert az volt ráírva, hogy japán gyöngy. Gondoltam majd kipróbálom. Aztán egy étteremben ettem tejberízst rízs helyett tápiókából és nagyon finom volt.
Elkészíteni könnyű és érdekes része lehet egy ebédnek vagy vacsorának desszertként.

Amikor megveszi az ember a tápíókát így néz ki:
Ugyanúgy kell elkészíteni, mint a tejbegrízt. Forrásban lévő tejben (vagy kókusztejben) 15-20 percig főzni, amíg a kicsi fehér gyöngyszemek áttetszővé nem válnak. Kb. 3-4- szeresére dagad meg. Ilyen lesz:
Szerintem kb. 1 dl tejhez egy csapott evőkanál tápióka kell. 
Mi lekvárral a tetején ettük, de most láttam egy receptet, kókusztejjel készíve és sült banánnal a tetején tálalva. Az is finom lehet. 

Chili és vanilia-án pont egy tápióka deszert van. Kicsit összetettebb és rafináltabb mint ez, nézzétek meg, hátha kedvet kaptok.

Itt vagyok végre:) - Íme egy saláta belépőként

Kell hozzá:
- cékla
- répa
- alma
- dió
Ezeket lereszelem, a diót durvára aprítom! Készítek hozzá majonézből és kefírből egy kis elegyet, majd ráöntöm. Mi szeretjük nagyon.

Fokhagymás csirkecomb

Anyukám mindig így süti a csirkecombot, és most már én is egy ideje, leírom ide, ma ez lesz az ebéd salátával.
Jénai tálba teszem a combokat, kis olajat öntök rá, só, bors, a szokásos biovegeta, pár gerezd fokhagyma. 1-2 szem darabolt paradicsomot és ha van, egy nagyon kevés szelet paprikát teszek mellé, ezek nagyon jó ízt adnak neki. Felöntöm egy kis vízzel. Ráteszem a jénai tetejét, és a tűzhelyen kis lángon elkezdem párolni. Elég neki háromnegyed óra maximum. Aztán beizzítom a sütőben a grillezős programot, és berakom a jénait. Ha a tűzhelyen már megpuhult, fedő nélkül, ha még kicsit puhítani akarom, akkor fedővel, de aztán leszedem róla, hogy piruljon a teteje, és jó ropogós legyen a bőre.

2010. március 22., hétfő

"B" menü

Mi még mindig itthon tipródunk, csak mostanra már én is lebetegedtem, úgyhogy a mai menzakaját nagyon gyorsan kellett összedobnom, így is kalandos volt, mert közben az összetört szappantartó darabkáit szedegedtem fel a földről, és a wc-kefét csavartam ki a gyermek kezéből :) csak egy átlagos nap :) viszont a menünek nagy sikere volt, ami ilyenkor kimerül abban, hogy ő sokat eszik belőle, anya pedig boldog.
- Brokkolikrémleves: sós-biovegetás vízben megfőztem a brokkolit, összeturmixoltam, egy kevéske tejszín bele és kész. Mellé zsemlekockák meg reszelt sajt.
- Császármorzsa: mindig dúsítom egy csomó aszalt gyümölccsel, úgy valami isteni!

2010. március 21., vasárnap

Andi világhíres sütije : )

Csak így szerényen. Egy igazi amerikai cookie recept pohárral kimérve : ) nagyon gyors, nem bonyolult és eddig mindig sikere van

A következőket egy nagy tálban összekeverjük:

- 2 pohár liszt
- 1/2 evőkanál sütőpor
- 1 csipet só

- 3/4 pohár szobahőmérsékletű vaj
- 1 1/2 pohár barna cukor, de lehet sima kristálycukor is, ki mit szeret jobban
- 1 felvert tojás
- Kakaópor: ha csokis tésztát szeretnétek

- 1/2 evőkanál vanilia aroma és esetleg 1/2 evőkanál mandula aroma
- kicsi tej (valahol azt olvastam, hogy ez a titkos összetevő. Nem tudom, hogy tényleg így van-e       mindenesetre és mindig teszek bele : )) )
- 2 pohár akármi (ez lehet: cornflakes, reggeli műzli, csokidarabok, kókuszreszelék... ami van otthon.)

Az egészet összedolgozzuk és sütőpapírra kanállal kerek lapos sütiket formálunk belőle. A gyerekméret az egy evőkanál nagyságú a normál duplája : )

160 fokos sütőben 13 percig sütjük (a kicsik rövidebb idő alatt kész vannak)
Nem szabad túlsütni, akkor már tökéletes, ha a széle megsült, de a közepe még kicsit puha, mert mialatt hűlni hagyjuk az egész összeáll.

Változatok:
csoki tészta, cornflakes-szel és kókusszal
normál tészta (sima kristálycukorral) és csokidarabokkal meg mazsolával
etc...

2010. március 19., péntek

Bazsalikomos csirkemell

Anyukám receptje, egyszerű, gyors és finom.

Serpenyőben olívaolajon kevés fokhagymát párolunk, rádobjuk a kockára vágott csirkemellet, minden oldalát megpirítjuk, sózzuk-borsozzuk. Amikor a csirkemell már puha, tejszínnel felöntjük, bazsalikomot aprítunk, a serpenyőbe dobjuk, összeforraljuk és kész. Most épp párolt brokkolival volt, de bármilyen párolt zöldséggel remek, főleg pl. spárgával. Sőt, a bazsalikom helyett bármi más zöldfűszert is használhatunk (kakukkfű, rozmaring, petrezselyem, stb.). Valamilyen karakteresebb ízű sajttal sűríthetjük is a tejszínes mártást.

2010. március 17., szerda

Cukkinis tészta

Gabi lasagne-járól jutott eszembe az egyik kedvenc tésztaételem, a cukkinis tészta.
Serpenyőben kevés olívaolajon fokhagymát pirítunk, majd beleszórjuk a vékonyra szelt (én a krumplihámozóval szoktam egyforma, vékony darabokra vágni) cukkinit, sózzuk, borsozzuk.
Az időközben kifőzött tésztát (általában farfallét használok, de bármelyik jó, ami szögletes vagy szélesebb metélt, lényeg, hogy közepesen nagy felülete legyen) a zöldségbe forgatjuk. Pirított tökmagot szoktam rá szórni, de sajttal is finom.

Cukkinis-pulykás lasagne

Nem dicsekvésképpen, de ezt a receptet én találtam ki, és azóta kimondhatjuk, hogy a család egyik kedvence lett. Na jó, ez végülis kicsit dicsekvés-szagúra sikeredett :)
Na de a lényeg:
Serpenyőben megcsinálom a ragut: olajon karikára vágott póréhagymát pirítok, rá kockára vágott cukkini, darált pulykacomb, só, bors, biovegeta (olyan, mint a sima, csak só nélküli, és valahogy sokkal finomabb). Ha van otthon, teszek bele 1-2 szem koktélparadicsomot, csak úgy az íze kedvéért. Kicsit pirítom, majd összepárolom fedő alatt (kell hozzá egy kis vizet önteni).
Kis lábosban csinálok besamelt.
Majd egy tepsibe befektetem a tésztákat, rá a besamel, mert attól puhul meg a tészta, rá a ragu, rá a besamel, tészta, besamel, ragu, besamel, tészta, besamel, tetejére sok sajt, szerintem a pannónia-szerű sajt adja meg a legjobb hatást, de őszintén szólva, készült ez már trappistával, füstölt sajttal, vagy ami éppen volt.
Be a sütőbe.

2010. március 16., kedd

Gyümölcsös desszert

Narancsot, körtét felvágni. Mentalevelet felaprózni. Az egészet megszórni egy kicsi borssal. Hűtőben 1-2 órát összeérlelni.  Vanilia fagyi mellé nekünk nagyon ízlett.

2010. március 15., hétfő

Fincsi gyümölcs turmix reggeli helyett

Ma reggel próbáltam ki ezt a turmixot, és ajánlom mindenkinek! Eltelít, finom, és egészséges! :)
1 darab narancs, 4 db kiwi, 1 kis doboz natúr joghurt (125 g), ízlés szerint méz.
Narancsot, kiwit meg kell hámozni, és minden hozzávalót bele kell tenni a turmixgépbe és szép simára kell turmixolni.
Fogyasszátok egészséggel! :)

2010. március 14., vasárnap

Tojásleves másképp

Ebédre valami egyszerű, gyors, tápláló levest szerettünk volna.
Így lett tojásleves máskép. 
A tányér aljára pirítóst tettem és rá egy szelet sajtot. 
Erre mertem rá a levest (Köszi Gabi az ötletet : ) ) 
A forró levesben megolvadt a sajt és a pirítós is megpuhult. 

2010. március 12., péntek

Fűszeres, paradicsomos krém

Jelenleg a 90 napos diéta szerint étkezem - ez a tápanyagok szétválasztásán alapuló fogyókúrás módszer, bővebben pl. a mindmegette.hu-n lehet olvasni róla -, és ma gyümölcsnapom van, ez inkább a kitartásom teszi próbára, mintsem a konyhai kreativitásom:) ; virtuális ebéd-képpen leírom a tegnapi, szénhidrát ebédem receptjét:)

Mautner Zsófia könyvéből származik a recept, már korábban is készítettem, nagyon finom!


Hozzávalók:

3 piros kaliforniai paprika
1,5 kg paradicsom
2 közepes vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
3 ek. őrölt római kömény
2 tk. pirospaprika
1 kk. cayenne bors
1 csokor koriander
1 csokor petrezselyem
1 dl olívaolaj
só, bors, csipet cukor


A paprikát megsütjük, héjától megtisztítjuk, kockákra vágjuk. A paradicsomokat szintén lehéjazzuk, belsejét kikaparjuk, húsát felkockázzuk. A hagymákat, petrezselymet, koriandert apróra vágjuk.

Egy lábasban, az olajon, fedő alatt puhára pároljuk a hagymát, fokhagymát. Mikor megpuhult, levesszük a fedőt, belerakjuk az edénybe a paprikát, paradicsomot, a koriander és petrezselyem felét, a fűszereket, sót, borsot, és közepes lángon, állandó kevergetés mellett addig főzzük - kb. 1 óra - , amíg a dzsem-szerűvé válik. Ekkor a csipet cukorral kiegyensúlyozzuk a paradicsom savasságát, belerakjuk a maradék koriandert és petrezselymet, és langyosra hűtve ehetjük is.


Tegnap - a diéta miatt - pitával ettem, de hússal, zöldségekkel vagy bármivel kipróbálható előétel. A szakácskönyv kecskekrémsajtos rétessel ajánlja, úgy is készítettem már, hihetetlenül jó!

vacsi nálunk: tojásleves

Nagyon gyors és könnyű megcsinálni. Köménymaggal természetesen :) Nem terveztük agyon ezt a vacsit, szóval olyan "mi is van itthon" ötlet által vezérelt kaja lett.

2010. március 11., csütörtök

Vacsi - zöldségleves

Brokkoli, répa, krumpli, gomba és spárga.
Nagyon jó. Tejföllel meg még jobb. : )

Beköszöntő

A blognak két külön szálon futó ihletése volt.
Az egyik, hogy kell egy blog, hogy ne kelljen minden este azon gondolkodnom, hogy mit főzzek, hanem a többiek ötleteiből meríthessek, ahogy ők is az enyémből.
Egy ideje gondolkodom azon, hogy milyen jó az adott évszaknak megfelelő ételeket készíteni, de mennyire nehéz a 10. sütőtök receptet összevadászni netről vagy szakácskönyvből, hogy ne minden nap ugyanazt együk.
A másik az volt, hogy egyre többet hallottam másoktól: kéne egy blog... egy főzősblog... amit írunk... kéne... íme, itt van: fozosblog : )

Ebben a blogban nem gasztronómiai újításokra törekszünk, hanem főzhető ételek gyűjteményét szeretnénk összeállítani, ötletet adva egymásnak.

Lesznek itt hivatkozások más blogokra, saját kreációk és jól bevált családi receptek. Remélhetőleg megosztjuk majd egymással az újabb felfedezéseinket (mint például az édeskömény, vagy Waldorf saláta... : )

A blogokkal kapcsolatban: manapság annyi főzős blog van a neten, hogy mindenkinek megvan az a jól bevált pár blogja amit olvasgat, de mellett jó lenne megismerni mások kedvenc blogjait is, blogokat, amiket eddig nem néztünk meg... (eddig akárkivel beszéltem, mindenkinek volt olyan főzősblogja, amit rendszeresen nézegetett és én még soha sem hallottam róla - szerintem ezzel a legtöbben így lehetünk)

Ja és új ötletként bejött a veteményes, aminek nagyon örülök. Már nálam is várják a magok a jobb időt : )
Remélem minél több újabb és újabb ötlet fog felmerülni főzőstémában - lesz itt minden a paradicsompalátától a házi ketchup-ön át a pizzáig.

Mindenkinek jó blogolást kívánok, induljon hát a blog.

Andi

Ui: mindenki szóljon anyujának, nagyijának, testvérének, unokatestvérének, barátnőjének, hogy csatlakozzon, írjon!!!