Főzünk, sütünk, diétázunk, veteményest gondozunk
Gyerekek és felnőttek egészséges és elcsábulós étkei.

2010. június 11., péntek

Hőségriadó

Árnyékban 37 fok, gőzölög az aszfalt: nehéz ilyenkor jó programot találni. Nekem kettőt is sikerült, bár az egyik csak így alakult: kozmetikusomnak pont ma fogyott el a bőrpuhító krémje, így ülhettem a gőzben 15 percig:( Jó volt.:) A másik hőségfokozó tevékenység saját elhatározásból történt: ajándék-féleképp epres sajttortát sütöttem holnapra.
Szerencsére ez gyorsan és egyszerűen elkészíthető, bár nem épp olcsó édesség.

Hozzávalók:

20 dkg teljes kiőrlésű keksz
10 dkg vaj
1 kg natúr krémsajt (Philadelphia, mascarpone vagy ilyesmi)
1 nagy pohár tejföl
4 tojás
25 dkg cukor
vanília

Először is egy 28 cm-es kerek tortasütő aljába egy, a tortaformánál kicsit nagyobb sütőpapír-karikát terítek (ez főleg azért kell, hogy, ha kész, könnyebben le tudjam húzni a tortasütőről a tortát). Azután a 20 dkg kekszet morzsásra töröm (kalapáccsal, húsklopfolóval vagy aprítógéppel aprítjuk) és 5 dkg olvasztott vajjal összekeverem. A tortaforma aljába simítom, kézzel, lehetőleg egyforma vastagságú rétegbe. Beteszem a sütőbe, amit 160 fokra már előmelegítettem, és 10 percig sütöm.

Ezalatt az 1 kg natúr sajtkrémet összekeverem a nagy pohár (400 gramm) tejföllel, 25 dkg cukorral, 5 dkg olvasztott vajjal, 4 egész tojással, és ízlés szerinti vaníliával. Én ehhez az epreshez még néhány csepp citromlevet is kevertem a masszához.

A krémes keveréket a tortaformába öntöm, a sütőt 175 fokra állítom, és kb. 50 percig sütöm. Szoktam a sütőbe rakni egy hőálló edényben forró vizet, hogy pára legyen benn, és így sütöm a tortát. Akkor kész, ha a közepe még remegős: a kihűlés során megszilárdul.

Amikor kihűl, a félbevágott epreket a tetejére pakolom.

Én ma cukor helyett fruktózzal készítettem, evvel ugyanolyan finom, és mennyiségre is ugyanannyi kell belőle, mint a cukorból, de arra figyelni kell, hogy a fruktózos sütiket alacsonyabb hőfokon, tovább kell sütni, mert a gyümölcscukor gyorsan megég (ez saját tapasztalat, amit néhány szénné égett túrós batyu árán szereztem).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése